Rohamtempóban fejlődik a marketing AI lába, és nem úgy tűnik, hogy ez a közeljövőben lassulni fog. Megnéztük, mit jósol a szakma ezen a területen. A Gartner előrejelzései alapján az alábbiakra…
A rendezvény design-nal és arculattal foglalkozó sorozatunk második részében még két olyan, kommunikációs szempontból is fontos területet fogunk megvizsgálni, amik a 2024-es időszak most már Q3-as és Q4-es időszakát fogják…
A rendezvényszervezés világában a visual, a helyszíni dekoráció, a tér elrendezése egytől egyig jelentős hatással vannak a rendezvények sikerére. Az elmúlt években a digitális technológia és a vizuális kommunikáció terén…
Témánk első részében elkezdtünk felvezetni a vizualitás erejét, amihez a National Geographic-ot hoztuk példának. A mostani bejegyzés a márkaidentitás szemszögéből vizsgálja a vizuális eszközöket. Hogyan függ össze a márkaidentitás a…
A storytelling, illetve a kreatív tartalom kapcsán már foglalkoztunk a márkaépítéssel és a trendekkel. Ebben a posztban kifejezetten a vizualitásra helyezzük a hangsúlyt, hiszen az egyik legfontosabb és legdinamikusabban fejlődő…
Elértünk az örökzöld marketing eszközhöz, ami nem más, mint a rendezvény. A 2020-as évben, amikor beköszöntött a koronavírus a digitális kommunikáció virágkorát élte, és az eventeket is át kellett terelni…
Izgalmas időszakhoz értünk, ami a marketing világát érinti, hiszen nemcsak a trendek változnak, hanem a stratégiai alapvetéseinket is gyakrabban kell átvizsgálni. A mesterséges intelligencia és a vásárlói szokások folyamatos alakulása…
A reklám, a marketing és a PR gyakran kelt érdeklődést a filmiparban és a televíziós sorozatok világában. Ezek a felépített világokat úgy tervezik, hogy mindenki találjon kedvére valót, így tartalmaznak…
A hírérték nagyon sok esetben egy báránybőrbe bújt farkas. Miért? Mert a marketingben egy kulcstényező, azonban megtalálni sok esetben nagyobb energiabefektetést igényel. A jó hírértékhez elengedhetetlen egy erős üzenet, amit…
„Egyszerű, de nagyszerű”, tartja a szólás, ami tökéletesen illik talán az egyik legrégebbi marketing eszközre, a történetmesélés művészetére. Mindennapi életünk része, észrevétlenül használjuk, néha még az üzleti kommunikáció során is.…