Skip to main content
2024 egy izgalmas évnek ígérkezik, ugyanis mindaz, ami 2022-ben útnak indult és 2023-ban megvalósult, az ebben az évben beérik, viszont, ezért is érdemes még időben felvenni a fonalat.

AI a köbön

Az mesterséges intelligencia használata már nem újdonság számba megy, hanem szinte szakmai követelmény feltérképezni a rendelkezésre álló eszközöket. 2024-ben fókuszba kerül majd a folyamat automatizáció és optimalizálás, ezen belül is megtalálni az egyensúlyt az AI generálta anyagok és a saját munkánk között. Ez első sorban a tartalomgyártókat érinti majd leginkább, ugyanis a minőségi, személyre szabott tartalom idén is toplistás igény mind az ügyfelek, mind a felhasználók részéről. Érdemes a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket az időhatékonyság szempontjából megvizsgálni, és használatukat természetesen bevezetni a mindennapi munkamenetbe.
A Chat GPT mellett számos felület segíthet ebben, mint például versenytársának nevezett Jasper AI, aminek már a márkaüzenete – a marketing csapatok másodpilótája, a gyors és ügyfélkész eredményért – is azt sugallja, hogy ez kimondottan a szakmának készült. Itt van azonban még az OwlyWriter AI, ami a social media managerek jóbarátja lehet. Elmondásuk szerint akár 16 órányi munkát is meg lehet spórolni vele 1 hónap alatt, és ezt az időt felhasználni más munkafolyamatokban. Ez tesztelendő, kezdetnek azonban nem rossz!
Ide sorolható még az AI képek létrehozására fejlesztett Dall-e, vagy Midjourney, illetve a videós tartalmakat felrázó Synthesia is. Mint mindent ezeket az eszközöket is érdemes egy keretrendszer részeként használni, és minden esetben személyre/ügyfélre szabni.

A SEO virágkora

Fontos hangsúlyozni azt, hogy a SEO-nak milyen nagy a jelentősége a digitális térben. Elengedhetetlen ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el, mert itt (is) minden mindennel összefügg. Az algoritmusok folyamatos változása pedig arra késztet minket, hogy újra megvizsgáljuk a nagy totált, amihez segítséget nyújthatnak a következő kérdések: Mi a célunk ezzel a tartalommal? Pontosan meg tudjuk ezt határozni? Ez a tartalom tényleg segít a felhasználónak? Miben segíthet neki? Hasznos számára ez az információ? Választ kaphat a kérdésére ebből a tartalomból?
Az algoritmus ugyanis 2022 óta képes kiszűrni a hasznos tartalmakat.
Az edukáció és ennek tükrében a storytelling még erősebb fókuszt kap idén, emellett pedig tényleg érdemes arról posztolni, tartalmat készíteni, aminek a szakértői vagyunk, amihez értünk, mert így nemcsak a célzás lesz könnyebb, hanem az algoritmus is jobban fogja szeretni a kontentjeinket.
Ingyenes stockfotó ábécé, csendélet, design témában Stockfotó
Kép: Pexels
Interaktív és a videós tartalmak térnyerése
A videós marketing egyre nagyobb teret hódít – érdemes bevetni és kísérletezni a Synthesia nevű oldallal – az egyéb interaktív tartalmakkal karöltve, mint például a social térben elhelyezett szavazások, kvízek, játékok, kérdésmatricák. Adatok nyerhetők ki belőle, amik a későbbiekben segítik tervezést és alakíthatják a márkakommunikáció irányát, sőt felhasználhatók később kommunikációs anyagokban. Emellett azonnali élményt kap a vásárló, hova tovább a szakember is, hiszen választ kap a közönségétől, akiknél így növelhető az elköteleződés. Itt is, mint ahogy a SEO esetében minden mindennel összefügg, érdemes tehát integráltan kezelni ezeket a felületeket is.

Kampányokba épített AR, VR és MR megoldások

Lassan a marketing gondolkodás szerves részei lesznek a kiterjesztett, virtuális, illetve a kettő ötvözetének a kevert valóságnak elemei, hiszen felhasználói élmény és ügyfélszinten is nagyot szólhatnak. Virtuális sajtótájékoztató? Rendezvény a rendezvényen belül? Abszolút megoldható. Ennek talán legegyszerűbb felülete a Spatial tér. Edukatív tartalmak, szórakoztató rendezvények tervezhetők meg minden célcsoport számára, beleértve ide azokat a fiatalokat is, akik szeretnek játszani az online térben, vagy azoknak, akik érdeklődnek az új technológiák iránt. Elképesztő és kiaknázatlan lehetőség rejlik ezekben a megoldásokban. Mindemellett a modern és innovatív márkaüzenetet közvetíti.

+1 Megfelelő márkaidentitás

Bármilyen márkával is dolgozol – legyen az egy ügyfél, vagy akár a saját vállalkozásod – a célok kitűzésekor, majd az eszközök megtervezésekor mindig figyelj oda arra, hogy adott eszköz, például reklámfilm mennyire illeszkedik a márkaértékedhez, identitásodhoz. Vegyük példaként a 2023-as Superbowl show-n vetített Booking.com reklámot. Humoros, musical-es beütésével kicsit mást is nyújt, mint, amire számítanánk, tehát mondhatjuk, hogy meglepő, a sok szín és a dinamikus snittváltások miatt figyelemfelkeltő, márkahű és erősen hat az emberi érzelmekre. Jó példa lehet még a Coca-Cola karácsonyi reklámfilmje is, ami évtizedek óta sikert arat, és uralja az ünnepi időszakot, az emberek várják mi lesz a márka újabb dobása. Ez az eszköz azonban nem működne egy megfelelő stratégia nélkül.
Neked mik a legjobb tippjeid és praktikáid az idei évre?
Kérdés estén pedig keress minket bizalommal!
online marketing agency trends