A rendezvény design-nal és arculattal foglalkozó sorozatunk második részében még két olyan, kommunikációs szempontból is fontos területet fogunk megvizsgálni, amik a 2024-es időszak most már Q3-as és Q4-es időszakát fogják meghatározni, sőt egyre több ilyen kezdeményezés veszi majd kezdetét. Nézzük meg mik is ezek.
Fenntartható és környezetbarát design
A fenntarthatóság, mint téma önmagában egy erős éllovasa az elmúlt évek kommunikációjának, nem véletlen, hogy a nagyvállalatok külön budget-et allokálnak erre a területre. A fenntarthatóság eladható, szexi, egy nagyon jó hívószó. Azonban hatása csak akkor lesz, hogyha nemcsak egy felfújt látszat lufinak használjuk a kifejezést – és szinonimáit – hanem érdemi intézkedések is végbe mennek. Az olyan apróságoknál érdemes kezdeni, mint az újrahasznosítható dekorációk, környezetbarát catering eszközök pl.: rizsszívószál, ami nemcsak lebomlik, de tartósabb is, mint a papír társa, vagy akár az energiahatékony technológia alkalmazása. Egy jól összerakott rendezvény a fenntarthatóság jegyében nemcsak a márkaimázst erősíti, hanem konkrét hatással lehet a Földünkre.
A Coldplay együttes célul tűzte ki, hogy csak úgy turnézik, hogyha az a legkevesebb környezetszennyezéssel jár, vagyis a karbonlábnyomát a minimumra szorítja. Aki kijutott a Budapesten tartott, 3 napos koncertsorozat egyik napjára, az észrevehette, hogy az energiaellátásban a résztvevők segítségét is kérték, bevonva őket a projektbe: biciklizni hívták a rajongókat, amik visszatöltik az elhasznált áramot, sőt a koncertek környezetében olyan járólapokat helyeztek el, amik a koncertezők mozgására, ugrálására képesek kinetikus energiát hasznosítani. Megemlíthetők még a helyszínre telepített napelemek is. A jegybevétel egy részéből pedig olyan ügyeket támogatnak, mint az újraerődítés, talajegészség javítását célzó projektek vagy az óceáni műanyagprobléma megoldása.
Az egész turné látványvilága, és kommunikációja példamutató. Az eddig elért eredményekről itt olvashattok bővebben: https://sustainability.coldplay.com
Művészi és Instagram-kompatibilis installációk
Az Instagram és más közösségi média platformok népszerűsége végett a vizuálisan vonzó és fotóbarát installációk az alap kit részét képzik, habár budget függvénye, hogy eljutnak -e a megvalósítási szakaszig. Az ilyen elemek minden esetben érzéseket váltanak ki a résztvevőkből, általánosan elmondható, hogy pozitív a fogadtatásuk. Win-win szituáció, mert a minőségi installáció emeli a rendezvény minőségét, kommunikációs szempontból pedig ösztönzi az embereket arra, hogy megosszák ezeket az élményeket az online térben, növelve ezzel a rendezvény ismertségét és elérését.
Jelenleg a legtöbb poszt, ami szembe jön velem az a Piarista közben felállított Hold, ami valljuk be igen erős bevezetése a friss Lumiere Hall nevű művészeti térnek, pont a pezsgő kulturális szezon közepén. Bravúros. Az új központ egyébként Van Gogh és Gustav Klimt műveinek ad otthont, azonban modern multimédiás formába öltöztetve. Egy ilyen látványosságról senki nem szeretne lemaradni, így garantált, hogy az emberek és turisták elárasztják az Instagramot a képekkel, az újságírók pedig Titokzatos Hold tűnt fel a Piarista közben jellegű cikkeikkel, hiszen ők sem szeretnének kimaradni a szenzációból. Jó példája ez a kezdeményezés annak, hogy alapeszközök kreatív használatával és jó időzítéssel szépen és erősen lehet elindítani egy kampányt.
Forrás: Lumiere Hall
Te hogyan építed be a fenntarthatóságot és kreativitást a projektjeidbe?
Szerinted mi egy jó rendezvény design alapja?